U23: Nagyarányú siker Szolnokon

Péntek este Szolnokra látogatott U23-mas csapatunk, ahol az Olajbányász 23 éven aluliakból álló együttesével mérkőzött meg. Jesper Gustavsson és Léránt Gábor tanítványai az első pillanattól uralták a találkozót, győzelmük pedig egy pillanatig nem forgott veszélyben.

A múlt heti, nagykőrösi vereséget követően dolgozott a bizonyítási vágy Kalassai Martinékban, akik nem is vesztegették sokáig az idejüket a Tiszaparton. Egy félidőt követően már tizenöt pont volt a Pollák-vezette debreceni fiatalok előnye, a fordulás után pedig tovább növelték a tempót. A záró felvonás örömjátékot hozott, minden játékosunk lehetőséget kapott, a különbség végül negyvenkettőben állt meg.

Szolnoki Olajbányász U23 – DEAC U23 61- 103

DEAC U23: Pollák 30/9, Kalassai 25/21, Neuwirth 19/3, Ságodi 8/3, Fábián 6, Sólyom 6, Balázsi 5, Csikai 4, Jambol.

Vezetőedző: Jesper Gustavsson
Másodedző: Léránt Gábor

Jesper Gustavsson: A felkészülési időszak során először találkoztunk velünk egykorú ellenféllel, ami előzetesen nem szerepelt a terveinkben, hiszen elsősorban nálunk erősebb csapatok ellen szerettünk volna játszani. Ettől függetlenül kiváló tapasztalatokkal gazdagodtuk. Támadásban teljesen rendben volt, amit láttam, azonban a védekezésbeli kihagyásainkon még dolgoznunk kell. Egyre többet kommunikálunk a pályán, és remélhetőleg ez csak jobb lesz az idő előrehaladtával. Ha végre tudnánk teljes létszámmal edzeni, sokra vihetnénk az előttünk álló szezonban.