“Mondd, aki elmegy, ugye hazatér?”

Elhagyja a DEAC-ot felnőtt női csapatunk egyik húzóembere, dr. Földvári Andrea.

A Női Amatőr NB I-ben szereplő DEAC játékosai éppen a vasárnap délutáni meccset megelőző videózáson vette részt, amikor betoppant a nem sokkal később kezdődő edzés helyszínére a korábbi center, Földvári Andrea. A mindig mosolygós szőke kosaras nem sejtette, miért hívták el a csütörtök esti tréningre, hiszen már elbúcsúzott a társaitól, ugyanis szeptemberben ledoktorált, s hamarosan külföldön folytatja tanulmányait.
Az edző, Kovács Imre vezetésével megérkeztek a többiek is a videószobából, és megjelent Becsky István, a DEAC kosárlabda szakosztályának vezetője, az akadémia ügyvezető-sportigazgatója. A sportvezető egy emlékplakettel és néhány szívélyes mondattal búcsúztatta el a kosarast a klubtól a játékostársak gyűrűjében.

– Már utánpótlás korodban is nagyon céltudatos sportoló voltál, ez mit sem változott az évek során – mondta Becsky István. – Bízom benne, hogy külföldi karriered során is megtalálod a számításod, egyben szeretném megköszönni amit a DEAC-ért és a debreceni kosárlabdáért tettél. Tudd, hogy a DEAC-család tagja maradsz egész életedben, és nagy szeretettel várunk haza, ha esetleg kosarazni akarsz, vagy meggyógyítani a lányokat, bár reméljük, erre nem lesz szükség. Ilyen az élet, el kell menni ahhoz, hogy haza tudjunk jönni, s ki tudjuk magunkat próbálni máshol is. A legjobbakat kívánjuk neked mindannyian! – fogalmazott és átnyújtotta az emléktárgyat az elérzékenyült sportolónak.

– Szeptemberben végeztem az egyetemen, egyelőre általános orvos a végzettségem – nyilatkozta honlapunknak a távozó kosárlabdázó. – Most következik a rezidensképzés és a szakosodás, a célom, hogy végül érsebész legyek. Előbb egy általános sebészeti képzésen veszek részt, ezt követően fogok szakosodni. Az orvosi pálya a számomra rendeltetett irány, és úgy vélem, nehéz lenne összeegyeztetni az ilyen szintű versenysporttal. A mostani vírushelyzetben pedig különösen fontos, hogy megfelelő hangsúlyt fektessünk a védekezésre, így fájó szívvel, de távozom a csapattól. Bár a versenysport engedélyezett, mégis olyan rizikófaktor, ami számomra most kiiktatható. Nehéz döntés volt tizennyolc év után felhagynom a kosárlabdával. Azóta az életem szerves része volt az edzés, a mérkőzések, nagyon furcsa megszokni azt, hogy mostantól mindez nincs. De úgy érzem, a csapat meg fogja oldani a pótlásomat – jelentette ki Andi, aki mosolyogva folytatta: – A csapattól való elköszönésem sok lépcsőben zajlott. Korábban voltam kint egy évet külföldön az Erasmus-program keretében, akkor már elköszöntem tőlük egyszer. Amikor tavasszal bejött a koronavírus, és leállt a bajnokság és az edzések, akkor is elbúcsúztam. Illetve a múlt héten, amikor először jött a hír, és úgy volt, hogy ismét karantén következik, megint csak elköszöntünk egymástól, úgyhogy hozzá vagyunk szokva. Ennek ellenére nagyon rossz itt hagynom őket. Viszont olyan barátokra találtam a csapatban, akikkel a kosárlabdán túl is megmarad a szoros kapcsolat – jelentette ki.

Andreát a távolabbi terveiről is megkérdeztük. – Mindig az volt a célom, hogy orvos legyek, s nagyon szeretném a megszerzett tudásomat kamatoztatni, segíteni az embereken. Elindulok ebbe az irányba, de igyekszem nyitottan hozzáállni a jövőhöz, és majd meglátjuk, hová sodor az élet. Mindennek örülök, ami jön, s nyilván mindent megteszek annak érdekében, hogy minél sikeresebb legyek az orvosi pályán.