EGY HAJSZÁLON MÚLT A SIKER KÖRMENDEN

Végig kiélezett mérkőzésen hatpontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 12. fordulójában Körmenden. A pontgazdag első negyed után a hazaiak uralták a mérkőzést, ám a hajdúságiak nagyot küzdve a hajrára nyílttá tették a mérkőzést. A végjátékban azonban a vendéglátók koncentráltak jobban, s így megérdemelt győzelmet arattak.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, Boriszov, Tóth Ádám és Moody rögtön az első három debreceni próbálkozásból kosarat szerzett (4-6). A Körmend egy 6-0-s futással válaszolt, de ezt követően is szinte minden támadásból pont született. Sokáig tartotta minimális előnyét a házigazda, de Tóth Ádám kettő plusz egyes akciójával már újra a DEAC-nál volt a vezetés, időt is kért a Körmend (18-21). A folytatásban sem a védekezésről szólt az összecsapás, a játékrész végéhez közeledve Polyák és Manigat is betalált távolról, sőt az utolsó másodpercben Bognár is értékesített egy középtávolit, így a pontgazdag első tíz perc után 35-30-as hajdúsági vezetést mutatott az eredményjelző.

A rövid szünet után mindkét csapat igyekezett nagyobb energiákat mozgósítani hátul, de ez sem hozta meg a várt sikert, három perc elteltével már Kovács Adrián kérte ki taktikai szünetét (36-39). A negyed felénél Moody zsákolt hatalmasat Harrison passzából, de Kastrati precíz távolija után hosszú idő után újra egyenlített a Körmend. A nagyszünethez közeledve egyre több hiba csúszott a csapatok játékába, a hazaiak pedig precízebb büntetőzésüknek köszönhetően egypontos fórral mehettek az öltözőbe.

A fordulás után Moody, majd Manigat is értékesített egy-egy hárompontost, de hiába egyenlített kétszer is a DEAC, egy 7-0-s etappal meglépett a Körmend. Polyák sportszerűtlen hibája után Turner dobta be büntetőit, először nőtt kétszámjegyűre a differencia (71-61). Harrison fújt ébresztőt egy távolival, de a védekezés továbbra sem akart összeállni, magához is rendelte övéit a debreceni szakmai stáb. A negyed hátralévő percében már nem tudott közelebb kerülni a Kovács-csapat, így 12 pontos hátrányból várhatták a záró felvonást.

Az utolsó tíz perc kezdetén Moody vette hátára a csapat szekerét, fél perc alatt zsákolt egyet, és emberről vágott be egy triplát, jelezve, még nem adták fel a mérkőzést (81-74). Nagyon belelendült a DEAC, s 13-3-al kezdve a negyedet két egységnyire zárkóztak. Taylor fújt ébresztőt egy zsákolással, s bár több üres helyzete is volt a hajdúságiaknak, a vasiak tartották minimális előnyüket. Moody hármasával másfél perccel a vége előtt újra kettőre sikerült zárkőzni, majd a hazai büntetőkre Tóth Ádám válaszolt egy zsákolással (92-90). Edwards szerzett nagyon fontos kosarat, s az ellentámadásból nem sikerült betalálni, Turner pedig két higgadtan értékesített büntetővel lezárta a mérkőzést. Bár a vége hatpontos körmendi siker lett, a hajdúságiaknak nem lehet okuk a szégyenkezésre, hiszen nagyon nagy csatára kényszerítették az otthonukban eddig veretlen piros-feketéket.

Folytatás december 28-án, a két ünnep között a Zalaegerszeg látogat az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba. A tét nem más, mint a hazai rendezésű Magyar Kupa döntőn való indulás.

Egis Körmend – DEAC 96-90 (30-35, 24-18, 27-16, 15-21)

Körmend: TURNER 17, EDWARDS 18/3, FERENCZ 17/9, VERNANDO 17/3, Taylor 10 csere: Durázi 6/3, Kastrati 11/3, Takács.

edző: Matthias Zollner

DEAC: MOODY 30/15, Manigat 6/6, POLYÁK 12/6, Boriszov 8, Tóth Á. 13 csere: Bognár 4, HARRISON 16/12, Omenaka 1.

edző: Kovács Adrián

Kovács Adrián: Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, és így is lett. Jó intenzitással kezdtünk, de védekezésben nem voltunk elég élesek. A megbeszélteket többé-kevésbé tudtuk tartani, a fordulás után volt egy hosszabb periódus, amikor nem voltunk olyan agresszívak, ahogy szerettem volna. Az utolsó negyedben tiszta fejjel, csapatként együttműködve kosárlabdáztunk, így nyílttá tettük a mérkőzést. 96 kapott ponttal egy ilyen erős Körmend otthonában nagyon nehéz nyerni, s egy-két rossz döntés miatt ez most nekünk sem sikerült. Mindenesetre dicséret illeti az egész csapatot, a 21 gólpasszal nagyon elégedett vagyok, remélem, hogy az idei utolsó, számunkra nagyon fontos mérkőzésen is hasonló energiával fogunk küzdeni. Minden szurkolónknak és kosárlabdabarátnak békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

'.$category->name.''; }?>