Tóth Ádám: A legkisebb hiba sem fér most már bele

Szombaton közel egy hónap után játszik újra tétmérkőzést a DEAC kosárlabdacsapata. A 19 órától kezdődő összecsapáson a kiesés ellen menekülő Szegedet fogadja Kovács Adrián együttese az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A válogatott szünetről, az alapszakasz hátralévő részéről és a soron következő bajnokiról Tóth Ádámmal beszélgettünk.

A PVSK elleni győzelem után több, mint egy hét pihenőt kaptatok a szakmai stábtól, azóta pedig gőzerővel folyik a munka. Jól jött a bajnoki szünet a csapatnak?

-Nehéz megítélni, hogy nyertünk-e vele, vagy sem. Egy biztos, hogy az alapszakasz hajrájában nem egészséges egy ilyen hosszú szünet, ez szerintem senkinek sem jó. Pozitívum, hogy a Pécs meccs után mindenki hazautazhatott, volt idő a feltöltődésre, azóta pedig tudtunk foglalkozni edzéseken a saját dolgainkkal, amikre szezon közben nem biztos, hogy lenne alkalom. Milosevics beépítésére például nagyon jól jött ez az időszak. A másik oldala a történetnek, hogy a legutóbbi három meccsünket megnyertük, lendületben voltunk, ebből a szempontból már annyira nem örülünk neki. Végigcsináltunk egy elég kemény mini-alapozást, de azt csak utólag lehet majd megítélni, hogy nekünk jól jött-e egy ilyen hosszú kihagyás.

Jelenleg ötödik, még felsőházat érő helyen áll a csapat. Reálisan sikerülhet e megtartani ezt a pozíciót, vagy esetleg előrébb lépni?

Innentől kezdve a hazai meccsekre nagyon kell fókuszálnunk, és ha sikerülne ezeket nyerni, akkor reális lehet az a célkitűzés, hogy a felsőházba jussunk. Azt azért látni kell, hogy nagyon sűrű a mezőny, a legkisebb hiba sem fér most már bele. Elérhető a negyedik hely is, de vissza lehet csúszni akár a tizedikre is. Nehéz meccsek várnak ránk, de szeretnénk megtartani a felsőházi pozíciónkat. Most már minden találkozónak óriási jelentősége lesz, a kulcsmeccseinket mindenképpen hoznunk kell.

Mit vársz a Szedeák elleni bajnokitól?

Új játékost igazoltak, és edzőcsere is történt náluk. Én Szekulovics irányításával még nem láttam őket játszani, de a héten fel fogunk belőlük készülni. Megverték a Kaposvárt, ráadásul úgy, hogy nagy hátrányból álltak fel, biztos vagyok benne, hogy nagyon motiváltak lesznek ellenünk is. Ősszel még két teljesen más csapat találkozott egymással, az akkori meccsből felesleges messzemenő következtetéseket levonni. Mindkét csapatnak minden mérkőzés nagyon fontos innentől kezdve, de mi szombaton szeretnénk tovább folytatni a győzelmi szériánkat.

'.$category->name.''; }?>